Engedvén a krisztusi kor fürdőszobán túlról eredő kevés késztetésének, három kerestelen szösszenetben bukik majd ki belőlem a számomra leginkább meghatározó albumokról megengedett véleményem. Kezdjük egy norvég zenekar méltatásával, melyet további két másik norvég egyesület követ majd a sorban, felkészítvén azon keveseket, akiknek ez még valódi meglepetést okoz. Kezdjük.

Mindig, már mint apró gyerek
Más voltam, mint más – e szemek
Másként láttak – más szenvedély
Tüzében égett ez a vér.
Más forrásból fakadt a bánat
Énbennem; más hangokra támadt
Csapongó kedv az én szívemben
És mindig egyedül szerettem.
Viharzó éltem hajnalán
Akkortájt bukkant fel talán,
Jó s rossz mélyéből tört elő
E titkos, bénitó erő:
Szurdokból vagy hegypatakból,
Fennen rőtlő szirtfalakból,
Míg az őszi napkorong
Mindent színaranyba vont –
Míg sujtó istennyila
Mellettem suhant tova –
Menny dörgött, zúgtak szelek,
És egy furcsa felleget
(Tiszta-kék égbolt delén)
Zord démonnak láttam én.*

Erről volna szó. Az Arcturus - mint dobozolhatalan zenei létező - legkevésbé megfogható alkotása az önként vállalt kívülállóságról, egy csillagközi díszletekre írt fekete musical. Progresszív és sátáni, a szó azon értelmében, melyet ma már elmagyarázni is nehézkes, lévén alig akad viszonyítási pont. Az Ördögi Álarcosbál képes e tekintetben is az origóba állni, pozíciója megdönthetetlen, ez a trón nem látott bitorlókat.

Maga a hanganyag habzó szájú elektronikával eltorzított szimfometal delej 7 tételben (pluszban az errefelé megszokott átkötő és rejtett gondolatokkal), hosszú, epikus Dalokban aszondva, hangszereik mestereivel az instrumentumok mögött. A muzikális pokol torkai, Mr. Rygg és Mr. Hestnæs végezetül feltöltik ezt a kotyvalékot bizarr, deviáns lényük testnedveivel - vagy méginkább:

"Én sírt adok
...mégsem én vagyok halálod"

*E.A. Poe verse Radó György fordításában

mexikói-spanyol filmdráma, 105 perc, 2007

rendező: Juan Antonio Bayona
forgatókönyvíró: Sergio G. Sánchez
operatőr: Óscar Faura
jelmeztervező: Maria Reyes
zene: Fernando Velázquez
vágó: Elena Ruiz

szereplők: Belén Rueda, Fernando Cayo, Roger Príncep, Mabel Rivera, Montserrat Carulla, Geraldine Chaplin 

Elrabolt fiát kereső anya története ez, látszatra csontig rágott horror-kulisszák között, ritkán mutatott fekete mélységekbe szédítve azt, aki feláldozza nyugalmát a film kedvéért. Nem túlzás az utóbbi állítás, mert valósággal hipnotikus erő sugárzik az alkotásból, egy elsőfilmes rendező maximalizmusának, a főszereplő párját ritkítóan erős / hiteles szerepformálásának, a dinamikus vágásnak, és nem mellesleg a gyönyörűen fényképezett felvételeknek köszönhetően. Az anya, a kétségbeesése keltette örvény alján kénytelen hajdani árvaházi társainak szellemeivel társasjátékot játszani, hogy fiát visszaszerezze. A játékot ugyan megnyeri, de ehhez olyan mélyre kell merülnie a múltban, ahonnan már nincs visszatérés...  Léleknyomorítás mesterfokon, a szeretet tragédiája.

Köszönöm a szót, igen, sikeres ránctalanító alapozással sikerült megágyazni ennek a hangversenynek a francia Riviéra szokásosan valószínűtlen, kék ege alatt. Amikor a hátsó bejáraton elhagytuk Monte Carlo-t és ránkvirradt a dermesztő magyar hajnal, már az járt a fejemben, hogy az azúrkék tenger és a monokinis (március elején!) hölgyek okozta lelki nyugalmat szívesen cserélném be tűzben égő emberi végtagok és lézerrel lékelt koponyák látványára. Hangerőt, erőszakot, fröccsenő verítéket akartam... nem kicsit, nagyon. Till és társai pedig megtették azt a szívességet, hogy partnerek voltak ebben.

Az előzenekarként ránkrontó Combichrist bemutatta, mit ér az alapozó ipari döngölés dalok nélkül. Igazi aréna-produkció az övék, 2 dob-szinti-ének ki- és felállásban roppant hatásos a belépő, ritmus- és látványközpontú a mutatvány. Piro és nagy fények a helyzetből adódóan felejtve, amit kaptunk, az nem volt több jól kitalált vásári mutatványnál, kis esti bemelegítő gimnasztika, ami éppen akkor ért véget, amikor végképp fárasztóvá vált volna a dolog. Kombikrisztus és tanítványai el, odalent helyezkedés a nagy mutatvány előtt.

Takra kilenckor a Rammstein belecsap a lecsóba, elhangzik 18 nóta, körítve akkora  mániákus haknival, amiből egyszerűen nem lehet eleget kapni. A kissé gyámoltalan új albumot nem próbálták takargatni a korábbi nagyokkal, kellő súllyal képviseltették magukat a friss darabok a repertoárban... egy részük működött ilyen környezetben, más részük itt sem. Persze a zene csak alapot szolgáltat a golyóbis egyik leglátványosabb pirotechnikai bemutatójához, ahol a legapróbb mozdulatokig megtervezett minden, de égeti a bőrt és kényezteti a szemet, mint mindig.

kép: passzio.hu

A műsor egyetlen helyről nézve nyújt maximális élvezetet, és én szerencsére (no meg nem kevés pénzért) ott állhattam az első sorokban, láttam és éreztem az elszabadult öngyújtóval játszadozó dajcspankokat, a hajamban hab keveredett konfettivel, a gyomromat öklözte a lábdob.  Erről van szó, erre váltottam jegyet! Pocakosodik a Rémstájn, de hála az ördögnek, a konvenció fogalmát továbbra sem ismerik, a pénzük sem lett kevesebb, így olyat mutatnak, ami könnyíti az emésztést és felszabadítja a légutakat, már ha nyílt sebek nélkül túléled. Az ínyencek cirkusza ez ma is, megvettek itt és most is kilóra és piróra.

Tegnap este ezek szóltak:

1. Rammlied
2. B*******
3. Waidmanns Heil
4. Keine Lust
5. Weisses Fleisch
6. Feuer Frei
7. Wiener Blut
8. Frühling in Paris
9. Ich tu dir weh
10. Du riechst so gut
11. Benzin
12. Links 234
13. Du hast
14. Pussy

15. Sonne
16. Haifisch
17. Ich will

18. Engel

arc poetica & adásszünet a forradalmi hevület múltáig...

felkészülnek: a franciák

Nagymama lekvárja. Most új ízekkel. Öröm és burzumság.

kép: tagrazart.freeblog.hu

Egy hang, mely a legjobb vörösborhoz hasonlóan tölt el, mely porhóként terül szét a földön... talán ezért futkos egyszerre hideg és meleg a hátamon a hallgatása közben. Személyes kedvencem alább, mely az idei hóban is felidézi a tavalyi nyarat.

You came to me this morning
And you handled me like meat
You’d have to be a man to know
How good that feels, how sweet

My mirror twin, my next of kin
I’d know you in my sleep
And who but you would take me in
A thousand kisses deep

I loved you when you opened
Like a lily to the heat
You see I’m just another snowman
Standing in the rain and sleet

Who loved you with his frozen love
His secondhand physique
With all he is and all he was
A thousand kisses deep

I know you had to lie to me
I know you had to cheat
To pose all hot and high
Behind the veils of sheer deceit

Our perfect porn aristocrat
So elegant and cheap
I’m old but I’m still into that
A thousand kisses deep

I’m good at love, I’m good at hate
It’s in between I freeze
Been working out but it’s too late
(It’s been too late for years)

But you look good, you really do
They love you on the street
If you were here I’d kneel for you
A thousand kisses deep

The autumn moved across your skin
Got something in my eye
A light that doesn’t need to live
And doesn’t need to die

A riddle in the book of love
Obscure and obsolete
And witnessed here in time and blood
A thousand kisses deep

But I’m still working with the wine
Still dancing cheek to cheek
The band is playing Auld Lang Syne
But the heart will not retreat

I ran with Diz, I sang with Ray
I never had their sweep
But once or twice they let me play
A thousand kisses deep

I loved you when you opened
Like a lily to the heat
You see I’m just another snowman
Standing in the rain and sleet

Who loved you with his frozen love
His secondhand physique
With all he is and all he was
A thousand kisses deep

But you don’t need to hear me now
And every word I speak
It counts against me anyhow
A thousand kisses deep

from The Book of Longing, 1998