a little lily to you all…

Megmondtam, hogy csuda egy év volt az 1997-es, lemezkiadások tekintetében főleg, megrendítő és meghatározó, gitáralapú megjelentetések tekintetében pedig azám. Ez évben a Világ Legszórakoztatóbb Zenekara is kihozta a maga soralbumát, mely jelen esetben a harmadik a diszkográfiában, ami tudvalevőleg a pályájuk elején nagyot dobbantók egyik utolsó esélye a kínos pofára esésre. A Lake of Tears szerencsére egy olyan zenekar, amelyik esetében a szokásjog teljes egészében érvényét veszti. A Debüt egy rivaldafényt okkal elkerült doom metal tribute-nek tekinthető, a Második ellenben mindjárt A Klasszikus lett, a Harmadik pedig a Méltatlanul Elfeledett. Egyben számomra az Örök Szerelem.

Mert ezzel a svéd zenekarral szerelembe lehet esni. Alapvető dalok komponálása tekintetében a LoT lelke, Daniel Brennare ha be nem is éri, de mindenképpen közelíti a Legnagyobbat, az underground körülmények és hozzáállás pedig ez esetben is védjegyszerű hangképet hoztak. Említtessék meg az örök háttérember, Dr. Magnus Sahlgren neve is, aki nemcsak jópofa gitárszólókat tolt szinte mindegyik LoT korongra, de stúdiós és dalszerzői tapasztalatával a kezdetektől támasza Danielnek (aka a LoT Alan Wilder-e). A svéd számítástechnikai intézet gitárbűvész kutatójának zenei pályafutásában felbukkan a Dismember és a Tiamat Wildhoney című klasszikusa is, de neve leginkább ezzel a csapattal forrott egybe. A kvartett másik fele, a Larsson / Oudhuis ritmusszekció is olyat játszik és úgy, ahogy ez a csapat tud: sallangok nélkül, közérthetően, ötletesen és (főként) szórakoztatóan.

A dallamos-pszichedelikus rockzene hadiösvényén a csapat jövője éppoly´ bizonytalan, mint múltjában volt, annak tetszőleges pillanatában. A kevés érzékelhető momentum közül az egyik, hogy jelenleg is koncertez(get)nek, ami jó, mert mekkorát bólogattunk már 2008 nyarán, a lékoftírszes természetességgel odavetett gyönyörűségekre, ki sem koptunk a mosolyból hetekre… A rég várt első hazain rögtön a nyitó hármas erről az albumról származott, ezért megállapíthatjuk, hogy bár a Headstones a nagyágyú, hangulatteremtésben a Crimson megfejelhetetlen. A Lake of Tears nevű slágerzenekar természetes környezetében azonnal felismerhető jelenség, karakteres hanggal, ám tollazata révén sikeres rejtőzködő pozíciót vett fel. Kéjes szembesülés és függőség jár a beavatottakkal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.