Minden fenyőmetalok gyöngye, a Borknagar egy ideje a szubjektív múlt idő jelét viseli nálam, ez azonban nem tart vissza némi jószándékú magasztalástól. A csapat három nagylemez óta nem tud nyakreccsenést kiváltani a törzsközönségből, a törés pedig a 21. századba lépve következett be, minden előjel nélkül, az ötödik lemez után. De nem is erről akarok a következőkben szólni.

A csapat hírhedten nagy étvággyal fogyasztja pazar ízléssel válogatott zenészeit, akik közül is a zenekar mindenkori arcát adó frontemberei mentek/mennek eseményszámba. Hangulatában a Garm énekével rögzített első két album, míg dalok szempontjából a Simen-éra a sorvezető, azután Vintersorggal mindenki meglepetésére szintén rögzítettek egy meghatározó anyagot 2001-ben. A többi néma csend.

Winter - thrice
River and Rock
A new kingdom rise
I close my eyes

Minden megmozdulásuk alapvetője azonban a death metalból érkezett viking boss/gitáros Øystein Garnes Brun, akinek minden teret betöltő játéka példátlanul egyéni a norvég mezőnyben is.

Abban a norvég mezőnyben, melyben a hangulatteremtés veleszületett adottsága majd´ minden zeneszerzőnek, olyas ihletettséggel, mint Øystein, kevesen érnek a húrokhoz. Történjen bármi is ezzel a csapattal, hóesés és fenyőillat karácsonyi vásár hangulatát mellőző megidézésében máris olyan életművet alkottak, mely nélkül kevesebbek lennénk ma itt, és még hosszú évtizedekig fenntartja nevüket a jeges északi tavak felszínén. A Borknagarnak már sosem jön össze az ún. "áttörés", ami nem is baj okvetlenül, ellenben ha még ebben az életben összekapnák magukat, sokan futnánk egy kört érte a tó körül.

Mi az élet értelme? Tűz és jég.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.