Az első (de)generációs norvég kvltmetal triumvirátust bezárva következzék a zenekari antitézis és fordított kereszt alakban megszületés apostola, a Mayhem. Döbbenetes az évszám, miszerint a harmadik X felé közelít ez a sosemvolt brigád, mely létezésének első tíz évében fecsegéssel és zajongással felépítette, majd a második évtizedben szerszámait behangolva lerombolta saját mítoszát, jelenleg pedig ott tart, ahonnan elindult: a lét és a nemlét határán – ahol mindig is a legjobban érezte magát.

Meghatározó alakja a Mayhem nevű többismeretlenesnek a jómagyar Csihar Attila, aki a Tormentorból mítoszt teremtve gyakorlatilag folyton sírba teszi a norvég legendát. Balsors vagy tudatos önsorsrontás, nem foglalnék állást, de tény, az ő életrajzából is csak a tragikusan korán eltávozás hiányzik a teljességhez. Egyfajta fura, exhibicionista mizantrópia 1993-ra gyakorlatilag lenullázta a csapatot, aztán különféle deformálódásokon át, hullaszagú attitűdjét megtartva élte túl a 20. századot, pedig ezt az esélyt eléggé magas odds-szal adták akkoriban.

Mint zenei alkotóműhely, meghatározó alakjaként Rune Eriksent jelölöm meg, aki 1995 és 2008 között volt a szónikus nihil bárdistája. Egyszerre pótolva a legendásan villámkezű és tompaagyú Øystein Euronymous Aarsethet, valamint alkotói szálat szőve a vérfoltos vászonba, zenei értéket faragott egy lehetetlen társaságból. Az általa fémjelzett időszak által kitermelt 4 album (ebből is elsősorban a középső kettő) valódi extrém zenei kincsestár. Előtte és azóta az örömcsörömp időszaka, a jövő pedig szokás szerint akármit is hozhat Osloba.

Mi az élet értelme? Fuck me and fuck you, too. Pure Fucking Armageddon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.