Súlyos metal súlyos gitárok nélkül? A Faith No More ezt (is) megcsinálta. 1995-re a csapat emblematikus gitárosa, Jim Martin már lapáton, a zenekar pedig úgy dönt, hogy az eddig is csupán jelzésértékű gitárokat még inkább marginális tényezővé teszi a KFAD/FFAL albumon. Az ötödik sorlemez pedig minden tébolya ellenére a FNM legintelligensebb alkotása. Punk és latin, HC és jazz, bármikor bármi megtörténhet, mégsem érzed kényelmetlenül magad. A színtér legjobb zenészei közé tartozó arcokról beszélünk, akik túl minden egóból eredő kényszeren, aládolgoznak a rockzene T-1000-ének, Mike Pattonnak. Kedvenc pacsirtánk dalonként rendezi át saját és zenekara ábrázatát, és minden stílusban már-már bántóan tökéletes. Ez nem az a lemez, amit bármikor meghallgatok, de akárhányszor megteszem, egy fikarcnyi hibát sem találok benne. És Mike Bordin a király. Caralho voador.

Take this bottle … and just walk away

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.